A legmegfelelőbb világítástechnikák illemhelyiségekbe

A legmegfelelőbb világítástechnikák illemhelyiségekbe

Számomra a legpraktikusabb világítás egy mosdóban, a mozgásérzékelővel ellátott lámpa. Elsőre furcsán hangozhat, többnyire kültéri lámpáknál szokták ezt a módszert használni. Ám gondoljunk csak bele, hogy sürgető dolgunk közepette, nem azzal kell vacakolnunk, hogy melyik kapcsolóval tudjuk a lámpát felkapcsolni a toalettben, hanem amint betesszük a lábunk a helyiségbe máris világosság terem. Éjszakánként is roppant hasznosnak bizonyulhat, az ilyen fénytechnikával felszerelt illemhelyiség, velem is sokszor előfordul, hogy a sötétbe botorkálva, hosszasan tapogatózom a falon, mire megtalálom a villanykapcsolót. Azoknak is praktikus lehet ez a megoldás, akik hajlamosak elfeledkezni a lámpa lekapcsolásáról, hiszen ezek néhány perc elteltével maguktól kikapcsolnak.

Egy másik, szintén nagyon hasznos megoldással egyik ismerősömnél tett látogatás során szembesültem. Igénybe kellett vennem a mosdó, amikor felkapcsoltam a lámpát egyszer csak megszólalt valami búgó hang. Először azt hittem, hogy a lámpa ad ki ilyen furcsa hangot, végül kiderült, hogy amikor felkapcsoltam a világítást egy szagelszívó berendezést is aktiváltam. Ezt a megoldást főleg az ablaktalan toalettekben érdemes bevetni, ahol nem csak a sötétséggel, de a szellőztetéssel is gondok vannak.

Ha az energiatakarékosságot is szem előtt tartjuk, akkor ügyeljünk rá, hogy energiatakarékos izzókkal lássuk el a vécében lévő lámpát. Ezek amellett, hogy kevesebb energiát használnak fel, sokkal időt állóbak más hagyományos izzókkal szemben, ami igen csak hasznos lehet egy ilyen sokszor használatban lévő lámpa esetében.

A lámpák formai kialakítását tekintve, mindenképpen az egyszerűbbek valók a toalettbe, a kristálycsillárt hagyjuk csak meg az ebédlőbe. Tehát a plafonról lelógó, csillár szerű megoldások nem ajánlottak, helyettük az egyszerű burával ellátott lámpákat érdemes felszerelni. A burák színe legyen minél világosabb, áttetszőbb, hiszen ezekben a helyiségekben pont az a lényeg, hogy megfelelően bevilágítsa a teret.

A kicsit extrémebbek a LED-es világítástechnikát is kipróbálhatják, amellett, hogy roppant látványos, energia felhasználás szempontjából is hasznosak, az energiatakarékos izzóknál is kevesebb áramot fogyasztanak. Emellett sokkal természetesebb fényt tudnak varázsolni a helyiségbe, mint más lámpák.

Praktikus, ha a lámához tartozó kapcsoló, nem belül a helyiségben, hanem a külső falon található, így már a megvilágított helyiségbe toppanhatunk be, nem kell bajlódnunk, hogy a sötétben megtaláljuk a kapcsolót.



Textil ernyős fali lámpák Textil ernyős fali lámpák Textil ernyős fali lámpák Kristály fali lámpák Kristály fali lámpák Kristály fali lámpák Fali lámpák Fali lámpák Fali lámpák

Reality

Reality

Reality R52781201 Krait RGB LED íróasztali lámpa R52781201 Reality R52781201 Krait RGB LED íróasztali lámpa R52781201 Reality R52781201 Krait RGB LED íróasztali lámpa R52781201 Reality R52781201 Krait RGB LED íróasztali lámpa R52781201 Reality R30334001 Tommy lámpa függeszték R30334001 Reality R30334001 Tommy lámpa függeszték R30334001 Reality R30334001 Tommy lámpa függeszték R30334001 Reality R30334001 Tommy lámpa függeszték R30334001

KWc729f7a3302caaf6a514a08e23101428

Comments

Popular posts from this blog

Hogyan teremtsünk mediterrán hangulatot lakásunkban?

Tetőtér gipszkartonozás

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - Ankauf von Jagderbe